Union of Artists Holds Three-Day Convention

Dátum:
Nyelv:
Forrás:
Fordítás:

Háromnapos kongresszust tart a művészek szövetsége

Október 13. és 15. között tartották gyűlésüket a magyar film és színházi ágazat szereplői Budapesten, hogy a színház- és filmművészet szovjetizációjának felgyorsítását megvitassák. Október 12-én a Magyar Rádió kihirdette a gyűlés céljait. A következőkben a rádióriport összefoglalója olvasható:

A Színház- és Filmművészeti Szövetség konferenciájára október 13. és 15. között kerül sor. Az első napot az ideológiai problémák vitájának szentelik. A színészek megvitatják a Magyar Írók Szövetségének a drámaművészettel kapcsolatos korábbi határozatait, különös tekintettel a sematizmussal szembeni kifogásokra. A második napon a színházi előadás létrehozásának kihívásai lesznek terítéken, illetve a naturalizmus és a formalizmus hamis koncepciójának kritikája. „A találkozó egyik célja az, hogy a színészeket meggyőzzük arról, hogy a szovjet Sztanyiszlavszkij-rendszer alkalmazása csak akkor lehet sikeres Magyarországon, ha organikusan keveredik a büszkén sajátunknak tekintett, nagyszerű magyar színházi hagyományokkal.” A konferenciának vázolnia kell a szovjet tapasztalatok megfelelő alkalmazását, amelyben a nagy szovjet filmkészítő Pudovkin tanításai bizonyulnak majd leginkább mérvadónak.

A konferencia különleges jelentőségét az adja, hogy elsőként tárgyalja a film- és színházművészet problémáit, miközben rokonságukra és különbségeikre is felhívja a figyelmet. A megbeszélésen, amelyet a kétszeres Kossuth-díjas színész Somlay Artúr nyit meg, részt vesz a budapesti művészi élet jelentős többsége, többek közt az Opera tagsága, valamint a vidéki városok és hat külföldi ország delegációja is.